Valid Management Academy - Nyílt tanfolyamok

Imprimare

Nyílt képzések esetében a piaci érdeklődés függvényében a Valid Management Academy  aktualizált „Képzési Naptár” -at jelentet meg.

A meghirdetett időpontokban és helyszínen, a regisztrált tematikák szerinti képzéseket nyújtunk akár kislétszámú csoportoknak is. A képzési forma előnye, hogy a kurzusok előre tervezhetők, céges megrendelők részéről csupán néhány fő delegálása esetén is gazdaságos, de egyéni résztvevők jelentkezésére is lehetőség van.

 

Nyílt tanfolyamainkon való részvétel általános feltételei 

 

1. A Képzési Naptár tartalmazza a következő időszakban szervezésre kerülő nyílt képzések megnevezését, a képzési időpontokat, képzések helyszíneit, a tanfolyam díját és a szervezés egyéb szempontjait is.

2. Képzési Naptárunk mindenkori frissített változata honlapunkon is hozzáférhető.

3. Jelentkezni személyesen, telefonon akár a honlapunkról is letölthető Jelentkezési lap visszaküldésével lehet.

4. A képzések nyelve magyar. (Ettől eltérő esetben a Képzési Naptár információi az irányadók.)

5. A jelentkezés beérkezésekor azt rögzítjük és visszaigazoljuk, ezzel egyben szerződéses jogviszonyt is létesítve Partnerünkkel.

6. A képzés megkezdése előtt legalább egy héttel figyelemfelhívó értesítést küldünk jelentkezőinknek.

7. A képzések időtartama a  „Képzési Paletta” és a „Képzési Naptár” -ban meghatározottak szerint értendő.

8. Írásos jelentkezést követően a részvétel lemondása az alábbi szabályok szerint lehetséges:

8.1 A képzés megkezdése előtt 10 napnál korábban a részételi szándék lemondása díjmentes;  

8.2 A képzés megkezdése előtt 4-10 nappal lemondott részvétel esetén a tanfolyami díj 50%-a kerül visszatérítésre;

8.3 Három napnál rövidebb időn belül lemondás miatt díjat visszatéríteni nem áll módunkban.

8.4 Lemondást csak írásban fogadunk el.

9. A részvételi (tanfolyami) díj magába foglalja az ebédet, a napi kétszeri bekészítést, az átadásra kerülő oktatási anyagokat, a vizsgaregisztráció és az oklevél költségét is.

10. Bennlakásos (többnapos) képzések esetén a szállásdíj külön kerül felszámításra.

11. Nyílt képzéseink esetén az alábbi kedvezményeket biztosítjuk:


11.1 Amennyiben egy adott képzésre egy céges megbízó 3 vagy annál több résztvevő jelentkezését küldi el, a 10% díjkedvezményt adunk;

11.2 Amennyiben a jelentkezés a képzés megkezdését megelőzően legalább 30 nappal korábban érkezik meg a Valid Management Academy –hoz, a tanfolyami díj 5% -át elengedjük.

12. Egyszerre egy tanfolyam esetében csak az egyik – mindenkor a Jelentkező számára kedvezőbb- kedvezmény kerül érvényesítésre.

(c) Valid Group - 2014. október 10.           v1.3

 

 

http://valid-group.com/components/com_gk2_photoslide/images/thumbm/902307VMA_banner_aiag_72.jpg
http://valid-group.com/components/com_gk2_photoslide/images/thumbm/169119VMA_banner_akkreditacio_72.jpg
http://valid-group.com/components/com_gk2_photoslide/images/thumbm/749516VMA_banner_finanszirozas_72.jpg
http://valid-group.com/components/com_gk2_photoslide/images/thumbm/942939VMA_banner_gyakorlatiassag_72.jpg
0
1
2
3