Képzési struktúra

Imprimare

Részvételi feltételek, általános szempontok

Oktatási divíziónk mind ún. "nyílt", mind ún. "kihelyezett" képzéseket is szervez. Mindkét képzési forma esetén moduljainkat nagyobb témakörök köré csoportosítjuk.

Az egyes témakörökben található kurzusok mindegyike kidolgozott tematikával, módszertani anyagokkal és vizsgalehetőséggel rendelkezik, melyek rövid leírása Képzési Palettánk -ban kerül bemutatásra.

Vállaljuk, hogy ha csupán 2-4 főt szeretnének beíratni valamely tréningünkre, akkor a csoport indításához szükséges minimális létszám érdekében megkeressük állandó céges partnereinket is, és lehetőség szerint megszervezzük a tréninget. Amennyiben erre nem lenne mód, akkor kiscsoportos képzéseket biztosítunk a jelentkezőknek az adott témában.

Kihelyezett
képzések
 

icon


Kihelyezett képzéseink Megbízóinkkal egyeztetett időpontokban és helyszínen, kizárólagosan a Partnerrel előzetesen egyeztetett résztvevői körnek, a Képzési Palettában meghatározott vagy akár egyedileg kialakított tematikák szerint kerülnek megszervezésre.

A képzési forma előnye, hogy cégspecifikusan testre szabott, a mindenkori munkarendhez és szakmai igényekhez rugalmasan alkalmazkodó képzést lehet biztosítani.

 

Nyílt
tanfolyamok
 

icon


Nyílt képzések esetében a piaci érdeklődés függvényében a Valid Management Academy  aktualizált „Képzési Naptár” -at jelentet meg.

A meghirdetett időpontokban és helyszínen, a regisztrált tematikák szerinti képzéseket nyújtunk akár kis létszámú csoportoknak is.

A képzési forma előnye, hogy a kurzusok előre tervezhetők, céges megrendelők részéről csupán néhány fő delegálása esetén is gazdaságos, de egyéni résztvevők jelentkezésére is lehetőség van.

 

Oklevelek,
látogatási
igazolások

icon


A sikeresen vizsgázóknak Akadémiánk az eredményességet igazoló oklevelet állít ki.

Ha a képzésen nem volt vizsga, a kiállított oklevél a részvételt igazolja.

Az elmúlt másfél évtizedben több mint 15.000 sikeres vizsgázó kapta meg regisztrált oklevelünket.

 

Kihelyezett
képzéseink
általános feltételei


 

icon

  • Szervezési kérdések
  • Ajánlatkérés, szerződéskötés
  • Árképzési szempontok 
  • Időtartamok  
  • Kedvezmények
Részletek >>

Nyílt
tanfolyamaink 
általános feltételei


 

icon

  • Szervezési szempontok
  • Időtartamok
  • A jelentkezés és a lemondás módja
  • Kedvezmények
Részletek >>

Néhány
megbízónk


Piacvezetőnek lenni komoly felelősséggel jár

Szakterületünkön talán a legszélesebb körű referenciákat tudhatjuk magunkénak a képzési piacon.

Piacvezetőként a versenytársak is ránk figyelnek, bennünket követnek.

Megbízóink közé tartoznak többek között:

Visteon, Continental Temic, BorgWarner Turbo Systems, Elcoteq, Nokia, Vodafone, KFKI, Hammerstein, SEWS, Alcoa Hewmet, Isotope Institute, Flextronics, Toyo Seat, Sanyo, Vishay, Dana, Bebush, AFL, Gestamp, Lear, Lite-on ...

Részletek >>

 

 

http://valid-group.com/components/com_gk2_photoslide/images/thumbm/902307VMA_banner_aiag_72.jpg
http://valid-group.com/components/com_gk2_photoslide/images/thumbm/169119VMA_banner_akkreditacio_72.jpg
http://valid-group.com/components/com_gk2_photoslide/images/thumbm/749516VMA_banner_finanszirozas_72.jpg
http://valid-group.com/components/com_gk2_photoslide/images/thumbm/942939VMA_banner_gyakorlatiassag_72.jpg
0
1
2
3